XI. Térinformatikai Konferencia és Szakkiállítás

Helyszín: 
Online rendezvény
Kezdődátum: 
2020. október 29., csütörtök 10:00
Végdátum: 
2020. október 30., péntek 16:00
Program: 

Tisztelt Érdeklődő!

Folytatva az eddigi évek hagyományait, idén is megrendezzük a Térinformatikai Konferenciát és Szakkiállítást magyar és angol szekciókkal, bővített témakörökkel.

A konferencia időpontja: 2020. október 29-30.


A konferencia szervezői:

•    a Debreceni Egyetem Földtudományi Intézete,
•    az MTA Földrajzi Tudományos Bizottság Geoinformatikai Albizottsága,
•    az MTA DTB Földtudományi Szakbizottsága, 
•    a GeoGIS Alapítvány,
•    a HUNAGI és
•    az eKÖZIG ZRT.

 

A konferencia mottója: az „elmélet és gyakorlat találkozása”. Ennek megfelelően az a célunk, hogy néhány kiemelt témakörben, esettanulmányokon keresztül a GIS (térinformatikai) alkalmazások elméleti lehetőségeit, és azok gyakorlati tapasztalatait mutassuk be a szakma, a felhasználók és a döntéshozók számára, nem megfeledkezve a legújabb ismeretek átadásáról sem. A konferencián külön szekciót szervezünk az angol nyelvű előadásoknak. A korábbi évekhez hasonlóan idén is szándékunkban áll a szakkiállítás megrendezése, ahol a térinformatikához is kötődő cégeknek lehetőségük lesz az általuk fejlesztett és forgalmazott korszerű térinformatikai technológiák, termékek bemutatására.
 

A konferencia tervezett témakörei:

  • Agrár-térinformatika
  • Fotogrammetria
  • Hidrológia
  • Kartográfia és geovizualizáció
  • Korszerű térinformatikai technológiák és módszerek
  • Kutatásmódszertan
  • Open Source GIS
  • Pontfelhő
  • Smart City
  • Távérzékelés
  • Tér & adat
  • Térinformatika (GIS) az oktatásban
  • UAV technológia
  • Városi térinformatika
  • Egyéb, a résztvevők által javasolt témakörök

 

A konferencia honlapja: http://giskonferencia.unideb.hu

 

Típus: 
Hazai
Státusz: 
Aktív
magyar