Repülés éjszakája - Repülő és Légisport Szövetség

Repülés éjszakája a Repülő és Légisport Szövetség szervezésében
Kedves
- Légisportban már Versenyző, Oktató, vagy még Tanuló;
- Kedvtelésből Repülő, vagy Repülőmodellező;
- Profi pilóta, Utaskísérő, Hajózó személyzeti Tag;
- Légiforgalmi Irányító, vagy RepülésTájékoztató, Repülő Mérnök, vagy Szerelő, vagy bármely egyéb módon a Repülést Kiszolgáló;
- Repülőorvos, vagy Légijogász;
- Hazai Repüléssel kapcsolatos Közigazgatásban dolgozó Szakember: Jogalkotó, vagy a repülést Felügyelő Hatóság Képviselője;
- Légierő, állami célú légiközlekedés Pilótája, vagy más Szakembere;
- Repülés Szerelmese!
Kedves Barátunk!
A 2018-ban megalakult, a Repülő és Légisport Szövetség (RLSZ), a Magyar Vitorlázórepülő Szövetséggel (MVSz) és a Magyar Modellező Szövetséggel (MMSZ) karöltve 2019. február 23-án 13:00 órai kezdettel megrendezi a légiközlekedési szakma legjelentősebb társadalmi eseményét, a repülőbált, amely ebben az évben a Repülés Éjszakája nevet viseli.
A Repülés Éjszakája rendezvényt a Szervezők azért álmodták meg, hogy a repülés iránt elhivatott Barátaink és a Repülés Szerelmesei találkozhassanak, és együtt tölthessenek egy felejthetetlen éjszakát egy olyan legendás helyen, amely a XX. század második felében a hazai repülős élet ikonikus helyszíne volt és mára már csupán néhány „kiválasztott” számára elérhető, azaz a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1. Termináljában, vagy ahogy a legtöbben ismerik, a „Ferihegy 1-en".
Reptérlátogatás, Titokzatos kisváros a kulisszák mögött: http://mrlsz.hu/foglalas/repterlatogatas
Részletes program: http://mrlsz.hu/foglalas/