Új HUNAGI képviselő a Magyar Űrkutatási Tanács és a Magyar Űrkutatási Tudományos Tanács együttes ülésén

A Magyar Űrkutatási Iroda 2015. november 11-én a Magyar Űrkutatási Tanács és a Magyar Űrkutatási Tudományos Tanács összevont ülésén tájékoztatta az űriparban érdekelt kormányzati, üzleti és tudományos szervezetek képviselőit az ESA csatlakozás, valamint a teljes jogú ESA tagságból adódó feladatokról. Dr. Tari Fruzsina az NFM Magyar Űrkutatási Iroda elnöke, Dr. Ferencz Csaba a MŰT elnöke és Dr. Pap László az ÜTT elnöke értékelte az ESA tagság lehetőségeit. Dr. Tari Fruzsina az elmúlt időszak eseményeit ismertető dokumentum keretein belül megköszönte Dr. Remetey-Fülöpp Gábor több évtizedes munkáját és bemutatta a Magyar Űrkutatási Tanács új tagját, a HUNAGI főtitkárát, Dr. Szabó Györgyöt.

2015. november 4-én hazánk az Európai Űrügynökség teljes jogú tagja lett. Az ESA tagsággal járó nemzeti kötelezettségek felvállalásával a hazai térinformatikai szektor számára is új lehetőségek nyíltak. Az ESA programjaiban az egyik legjelentősebb szegmens a földmegfigyelés, 2016-ban erre a célra mintegy 717 millió eurós forrás áll rendelkezésre, ami a HUNAGI tagok számára is nagy lehetőségeket rejt.

Az ülésen ismertetésre kerültek az ESA csatlakozás részletei, az elmúlt időszak űripari eseményei valamint a felzárkóztatási időszakban felmerülő feladatok; mindemellett sor került a MANT Űrakadémia előadására a válaszható ESA programokban való részvétel lehetőségeiről is.

A 2016-os évben (összesen 2786 millió euró értékben) meghirdetésre kerülő ESA választható programokból kellene a szakértői munkacsoportoknak kiválasztani a hazánk számára hatékony visszapályázási lehetőséget biztosító fókusz területeket:

  • Földmegfigyelés - 716 M euro
  • Hordozórakéták - 1091M euro
  • Űrhajózás - 355 M euro
  • Távközlés - 346 M euro
  • Navigáció - 17 M euro
  • Technológiatámogatás - 88 M euro
  • Űr helyzettudatosság - 12 M euro
  • Űrszondák & Prodex - 158 M euro